Negyedik alkalommal hívták fel a figyelmet Melbourne-ben meztelen biciklizéssel a biztonságos közlekedésre. Azt nem tudni, hogy hányan vettek részt a World Naked Bike Ride nevű eseményen, de a képek alapján néhány tucatnyian lehettek. A ruha opcionális volt, a bukósisak és a cipő viszont nem. "A meztelen testünkkel veszünk részt az autós közlekedésben, mert ez a legjobb módja a méltóságunk megőrzésének, miközben felhívjuk a figyelmet azokra a veszélyekre, amik a biciklistákra és a gyalogosokra leselkednek, valamint az olaj, az autók, a háborúk, a túlfogyasztás, a nemmegújuló energiaforrások használatának negatív következményeire is figyelmeztetünk, és a pozitív testkép fontosságáért is kiállunk" – foglalták össze a rendezvény honlapján a felvonulás nem kevés célját.