Rendhagyó interjút készített az új Óz-film egyik főszereplőjével, Mila Kunisszal a BBC Radio 1 rádiósa, Chris Stark – vagyis nem is annyira ő készítette az interjút, inkább Kunis, írja a Gawker. Stark ugyanis iszonyúan izgult, Kunis meg, kezében a saját mikrofonjával, hiszti helyett megpróbálta oldani a férfit, aki azt mondta, azért reszket, mint a nyárfalevél, mert hát ott egy halom kamera, na meg azért nem minden nap interjúzik Mila Kunisszal. Végül közel hét percig beszélgettek, ami alatt a színésznő többször is elmondta, hogy ez a nap egyik legjobb interjúja, Stark pedig kétszer is megpróbálta randira hívni Kunist, de hát ugye ő most elvileg Ashton Kutcherrel jár.