Taylor Swift a szakításairól elhíresült énekesnő, de azt mondja, igazából 2010 óta, tehát azóta, hogy híres lett összesen csak két emberrel járt. A nála néhány évvel fiatalabb Conor Kennedyvel, akivel tavaly októberben szakított, valamint Harry Stylesszal, a One Direction egyik tagjával, akivel egy rövid kapcsolat után idén év elején szakított. "Ha szeretnél valami nagy megfejtést hallani, akkor elmondom, hogy 2010 óta két párkapcsolatom volt. Egészen nevetséges az, hogy vannak galériák, amik arról szólnak, hogy egy tucat fickóval jártam, akikkel vagy együtt ebédeltem, vagy közösen írtunk dalt, vagy csak összefutottunk a vörös szőnyegen" – mondta Swift a Vanity Fairnek. Ezek szerint saját bevallása szerint nem számított egy csomó korábbi kapcsolata, valamint a pletykák ellenére exe, Harry Styles jó barátjával, Ed Sheerannel sem jár igazából, csak randizgatnak.