Dobó Kata és a taxisofőr kálváriája akkor kezdődött, amikor a színésznő egy forgatásra ment. A sofőr állítólag a celebekről mesélt neki, akiket korábban fuvarozott. Dobó annyira felhúzta magát az eseten, hogy elmesélte kollégáinak, akik az esetet jelentették a taxitársaságnak., akik etikai bizottság elé idézték a sofőrt.

" Úgy gondoljuk, hogy a taxis szakma megköveteli a diszkréciót, amit ráadásul az ilyen társaságok az alapszerződésükben is rögzítenek. Amikor a stábtagoktól értesültünk róla, hogy a sofőr kolléga ezt nem tartotta be, jeleztük. Nem célunk, hogy bárki is elveszítse emiatt a munkáját, a munkáltató fogja eldönteni, milyen lépéseket tesz" – nyilatkozta a Blikknek Dombóvári Kristóf, a  műsort készítő PaprikaLatino International produkciós igazgatója.

A lap a sofőrt is megszólaltatta. Nemes Levente persze sajnálja a történteket. "Úgy érzem, semmilyen formában nem bántottam meg a színésznőt, arra pedig egyáltalán nem számítottam, hogy az etikai bizottság előtt kell megvédenem magam."