„Betelt a pohár! Megkérek mindenkit, hogy ne higgyen a szennyes, hazug, bulvárlapoknak, akik alaptalan vádakkal, hazugságokkal, szemét, hitelrontó, mondvacsinált koholmányokkal vádolnak! Teljesen tönkreteszik azt, amit felépítettem 10 év alatt, amiért sokat tettem és Istenen és a Közönségen kívül senki sem segített! Ami sok az sok.... [...] Ezt nem fogom annyiban hagyni! Mostantól az egyik legfontosabb feladatom, hogy pereljek, sőt, feljelentést tegyek bűncselekménnyel való nyilvános megvádolásért! Most is Istenben bízom! Köszönöm annak aki kitart melletem!" – írta Gáspár Laci a Facebook-oldalán, majd a Bors információi szerint el is hagyta az országot, annyira elege van már abból, hogy korábban azt írták róla: drogokkal kereskedik, de csak fogyasztotta a kábítószert.

Az énekes nem tudni, hová ment; a menedzsere, Környei Attila is csak annyit mondott, hogy Gáspár jövő vasárnapig a türelmét kérte. „Egyre feszültebb volt az utóbbi időben, jót tesz neki majd a pihenés."