Sajnálja?

Van elég baja a börtönben a könyvtárazáson túl is Damu Rolandnak: a gyerektartások fizetése miatt már biztos, hogy milliókkal fog tartozni, amikor évek múlva szabadul a börtönből. "Kénytelenek voltunk ügyvédemmel pereskedni a mérséklésért. Ugyan nincs lezárva az ügy, de 15000 forintban határozták meg első fokon az összeget. Nem arról van szó, hogy nem akarok gondoskodni a gyerekemről, csak nem tudok miből. Azt meg kikérem magamnak, hogy közben az "állam bácsi" meghitelezi a gyerektartást Tímeának azzal, hogy majd szabadulásom után biztos valamiből visszafizetem" – mondta a Blikknek a 39 éves színész, akinek ráadásul azzal is szembesülnie kellett, hogy Benjámin nevű kisebbik gyermekéről anyja a tudtán kívül levetette a Damu vezetéknevet. Az összegek még úgy is nagyra nőnek, hogy a nagyobbik gyereke anyja elfogadja, hogy most épp nincs fizető helyzetben, ugyanis szabadulása után ki kell fizetnie az egymillió forint körüli bűnügyi és bírósági költséget is, illetve még mindig lóg 3 millió forinttal egykori szerelmének, akitől kölcsönbe kérte ezt a pénzt. Damu Rolandnak még mindig három és fél évet kell bent töltenie.