Ahogyan azt sejteni lehetett, több is volt Tóth Gabi és Markó Róbert között, mint munkakapcsolat a Szombat esti láz ideje alatt. Persze akkoriban ezt mindkét fél erősen tagadta: "Zavar, hogy mindenki azt kérdezi, van-e valami több közöttünk Robival. Egyszerűen nem értem, hogy csak azért, mert együtt táncolunk, már azonnal azt gondolják, szerelmesek is vagyunk egymásba - nyilatkozta korábban a Blikknek az énekesnő, aki éppen a műsor előtt szakított pasijával, Rasztovits Dávid focistával . A pár most már bevallottan együtt van, bár a napilap egyiküket sem idézi. Az viszont biztos, hogy a nyár kemény lesz számukra, hiszen azok után, hogy korábban folyamatosan együtt voltak a műsor miatt, most Tóth az X-Faktor castingján fog ülni reggeltől estig, Markó pedig Olaszországban oktat.