Áprilisban a jászberényi önkormányzat úgy döntött, hogy Rékasi Károlyt, a város egyik ismert szülöttjét kérik fel jászkapitánynak, ami egy jelképes, de nagyon megtisztelő cím a térségben - írja a Bors. A színész ugyan korábban igent mondott erre a feladatra, de később visszalépett, nem kis kellemetlenséget okozva ezzel a helyieknek, hiszen csak 19 év múlva kerül újra sor erre a városra. "Vele is egyeztettünk, és korábban igent mondott. Ezért is ért minket váratlanul a visszautasítása. Tisztában voltunk azzal, hogy mennyire elfoglalt, ezért nem kellett volna mind a száz rendezvényünkön részt vennie" - nyilatkozta a Borsnak Magera Tibor, a polgármesteri hivatal főmunkatársa. A címmel egyébként nem jár fizetség, sőt. "A rendezvénysorozat a kapitány költségeire íródik, mint ahogy a saját és a felesége atilláját is neki kell elkészíttetnie" - tette hozzá Magera. Rékasi Károly a lapnak elmondta, nem az anyagi vonzata miatt mondott végül nemet, egyéb elfoglaltságai miatt nem tudja betölteni ezt a jelképes tisztséget.