Megkezdődött a celebek bevonulása a hamarosan kezdődő, csütörtök esti Viva Comet díjátadóra, kollégáink a helyszínen vannak, és a bevonuló celebek szettjeiről küldenek gyorsjelentést.

Bár azt remélni sem merjük, hogy akkora csúcsparasztot mutat fel ez a gála, mint tavaly, azért várhatóan az év legfontosabb eseményei közé kerül ez a rendezvény. Sőt, sokkal jobb is lehet, hiszen jelen van Palvin Barbara is, akire legalább annyira büszkék lehetünk, mint  Mihalik Enikőre, hiszen itt egy igazi topmodellről van szó, nem másról.

A bevonulást dokumentáló kollégáinktól megtudtuk, a stressztől soványodó Iszak Eszter egy mostanában roppant divatos, felpimpelt kis tornadresszben érkezett, de elmondása szerint nem ebben az outfitben áll majd színpadra, Gáspár Evelyn pedig egy méregdrága kölcsönruhában vonult be, ami kiemeli, hogy már megint nagyon lefogyott. Megérkezett a magyar topmodell, Palvin Barbara is, akinek sikerült úgy ruhát választania, hogy anélkül legyen szexi, hogy közönségessé váljon, bár ezúttal valószínűleg uszálya megakadályozza abban, hogy ismét cigánykereket hányjon. Különös figyelmet érdemel a cipője, amiről tudósítóinknak csak annyit mondott: nem tudtam, hogy ilyen nagy! A legígéretesebb ruha a mostanában Dwayne The Rock Johnsonnal egy teremben edző Szabó Zsófié, és bár képeinken a szintén nem túl visszafogott felsőrész látható csak, azt elmondhatjuk, hogy a szoknya nagyját is láthatják a felvételeken. Mindenesetre tényleg csak a fényviszonyokon múlik, hogy testfestésnek, vagy lenge öltözéknek látjuk a Jóban-Rosszban sztárja öltözékét. Természetesen Kiszel Tünde is jelen van az eseményen, aki új hódolóval a karján érkezett, ő azt mondja, szereti a változatosságot. Azt viszont nem szereti, ha beszéd közben fotózzák. A VIVA Cometről természetesen részletes beszámolóval készülünk, addig is nézze meg minigalériánkat!