Szögeczki "VV Ágica" Ágnes nemrég még boldogan újságolta az Aktívban, hogy gyereket vár, most pedig a Blikknek nyilatkozott arról, hogy 8 hónapos terhessége ellenére nem tud örülni, ugyanis bedőlt svájcifrank-hitele miatt bármelyik pillanatban elveszítheti otthonát. Szögeczki jelenleg albérletben él, és ha lakását sikerült is elárverezni, a fennmaradó tartozást még hosszú évekig kell törlesztenie.

"Jelenleg albérletben élünk, a lakásom pedig üresen áll, ugyanis még mindig nem sikerült eladni. Amikor a törlesztőrészleteim havi kétszázhatvanezer forintra emelkedtek, nem bírtam fizetni, így a bank rátette a kezét, azonban egyelőre ők sem találtak rá vevőt. Bármilyen fájó is az otthonom tényleges elvesztése, szeretnék már túl lenni rajta, hiszen jelenleg azt sem tudom, mennyi a hátralékom. Annyi bizonyos, ha jó áron adja el a bank, akkor is marad néhány millió forintnyi tartozásom, amit ki tudja, meddig kell még törlesztenem – mondta a Blikknek Szögeczki Ágnes, aki 2008-ban költözött be a XVIII. kerületi lakásba, aminek akkori még száznegyvenezer forint körül mozgott a havi törlesztőrészlete.

"Nagyon megviselt, hogy nem tudtam fizetni a részleteket, de nem tudtam mit tenni. Nemcsak a törlesztőrészletem emelkedett meg, hanem a cég, amelytől a lakást vettem, felbontotta a reklámszerződésemet is, amely miatt havi nyolcvanezer forinttól estem el. Pedig csakis ezért mertem vállalni a lakáshitelt, ugyanis akkor csak a különbözetet, azaz hatvanezer forintot kellett saját zsebből fizetnem. Azonban mondhatni, két szék közül a pad alá estem, a szerződést jócskán idő előtt felbontották, a svájci frank árfolyama pedig az egekbe szökött" – mondta Szögeczki VV Ágnes, aki egy hónap múlva fog szülni, tervei közt pedig szerepel az, hogy kiköltözik Rómába párjához, aki ott praktizál.