Bár az ember azt hihetné, a Barátok közt és a Jóban Rosszban olyasmi, mint egy Fradi-Újpest, a valóságban még az ikonikus figurák is jóban vannak. A Barátok közt egykori Magdi anyusa, civil nevén Fodor Zsóka, és a Jóban Rosszban Bodolai Böbéje, Cseke katinka például lelki társak még úgy is, hog 30 év köztük a korkülönbség – írja a Bors. "A barátságunk elég régre tekint vissza, természetesen színész körökből ismerjük egymást. Akik ismernek minket, általában úgy gondolják, hogy minden jóban benne vagyunk, szeretünk szórakozni, nevetni. Persze sok mindenben mások vagyunk, Katinka lazábban öltözködik, én mindig kicsípem magam, de a lényeg ugyanaz: imádunk együtt enni és dumcsizni, lehet, hogy most nyáron is együtt nyaralunk majd" – mondta Fodor, miközben Cseke nem győzött helyeselni. "Szerintem mi köztünk valami karmikus kapcsolat lehet. Úgy érzem, igazi lelki társak vagyunk, de az mindegy, hogy ki kinek volt az anyja egy korábbi életben" – mondott nagzot a Jóban Rosszban színésznője. Fodor azért megnyugtatott mindenkit, hogy hű marad a Baártok közthöz, Cseke Katinka pedig ki tudja mióta először úgy került a hírekbe, hogy nem az állandóan változó testsúlyáról van szó.