Egy férfi holttestét találták meg Fót és Csomád között, a férfi öngyilkos lett, és a Bors szerint egy ismert egykori gyerekszínészről, Olvasztó Imréről van szó. A Velvet úgy tudja, valóban ő a megtalált áldozat. A Hír24 úgy tudja, a két Pest megyei település között egy fára akasztotta fel magát a férfi. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket.

Az 1966-ban született Olvasztó az Indul a bakterházban játszotta Bendegúzt, ezzel országos hírnévre tett szert. Végül nem jött össze neki a színészkarrier, de nem is ez volt az életcélja. Budapesten nyomdász lett, a tájszólását pedig levetette. Négy gyereke született, a családi életét a Délmagyarnak adott interjúban boldognak írta le.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!