A napokban debütált az Ámokfutók egykori slágerének, a Szomorú szamurájnak legújabb verziója a Youtube-on, ami miatt most megint várható egy kisebb civakodás. Az van ugyanis, hogy annak idején a dal refrénjét Kovács Tímea, exmegasztáros énekelte fel, vagyis az ő hangját halljuk, amikor felcsendül az "Imádlak szomorú szamuráj", stb., stb. Az énekesnő a kilencvenes években egyik pillanatról a másikra lett lecserélve, de a továbbiakban is felhasználták a hangját, ahogyan a friss klipben is, viszont Kozsó barátnője, Keira tátog helyette a videón.

"Anno dolgoztunk együtt, én felénekeltem ezt a dalt, és együtt mentünk a turnékra. Most én is meglepődtem, hogy hallom a hangomat, de más van ott helyettem. Erről nem volt szó, nem tudtam, hogy a későbbiekben ez így lesz. Egyelőre még nem tettem lépéseket, először szeretném ezt Kozsóval megbeszélni. Jó lenne elérni őt, hogy megtudjam, mi újság. Utána annak fényében fogok cselekedni, amit mond. Remélem, hogy sikerül dűlőre jutnunk" - magyarázta az énekesnő a Blikknek. Kozsót a lap külföldön érte utol, de az énekes egyelőre nem szólalt meg az ügyben. .