Mindkét érintett család gyerekekkel várt a sorára, hogy felszállhasson egy kalózhajóra. A sor azonban túl hosszú volt, és a feszült várakozás miatt kitört a balhé. A verekedésbe a nők is bekapcsolódtak, és az egyik férfi egy fémrúddal próbálta jobb belátásra bírni a másik felet. "Az ember nem gondolná, hogy ilyesminek lesz tanúja egy ilyen helyen. A 10 éves fiam még soha nem látott ilyen erőszakos jelenetet" - nyilatkozta egy szemtanú. Mintegy tíz felnőtt verekedett tíz percen át, a csatateret  húsz percre le kellett zárni, míg a biztonsági őrök rendőri segédlettel helyreállították a rendet. Egy 28 és 30 éves férfit le is tartóztattak, és büntetőcédulát is kaptak, a park pedig  mindkét család minden tagját élete végéig kitiltotta területéről - adta hírül a Daily Mail. A park szóvivője persze tagadja, hogy komoly verekedés lett volna, ahogy azt is, hogy a család női tagjai is rendesen osztották a pofonokat. A rendőrséget sem azért hívták ki, hogy szétválasszak a veszekedő feleket, csak azért hogy gondoskodjanak a két főkolomposról.