horoszkóp

R. Kárpátinak csak a tévézés hiányzik

2013.08.25. 09:44

Úgy tűnik, a Barátok közt egykori Berényi Andrása már túltette magát azon, hogy kirakták az RTL Klub szappanoperájából, a Blikknek ugyanis úgy nyilatkozott, nem hiányzik neki a sorozat. A tévézés viszont igen, és készül is vissza a képernyőre, de konkrétumokat még nem tud, így bővebben nem akart beszélni arról, hogy mikor vagy mivel tűnne fel ismét. Arról azonban nem volt rest beszámolni, hogy mindennel foglalkozott idáig, íme a lista: "Nem vagyok kifejezetten színész alkat, írtam már színdarabokat, zenét, könyvet, vezettem műsort, filmfesztivált nyertem, tanítok, önálló estemmel és Szőke Zoli barátommal alkotott The Cartel formációval járom az országot – több lábon állok."

Az 55 éves R.Kárpáti nem feltétlenül színészi pályában gondolkodik a jövőben, ennek ellenére akad egy-két darab, amiben látható, de persze ennyinél nem áll meg, hiszen számtalan terve van a jövőre, egyebek mellett például írna egy második könyvet is. Arra a kérdésre, hogy a múltjában változtatna-e valamin, R. Kárpáti így felelt: "Mindig törekedtem az egziszteniális biztonságra. Ma már tudom, hogy nem szabad az életben csupán az anyagiakkal foglalkozni. Állandóan hajtottam a melót, de utólag belátom, hogy a gyerekeimmel kellett volna többet foglalkoznom. Most úgy érzem, hogy amilyenek ők lettek, az nagyrészt a feleségem érdeme. Mariann olyan nevelést, gondolatvilágot és érzelmi töltetet adott nekik, hogy büszke lehetek rájuk. És ezért hálás is vagyok a feleségemnek."