horoszkóp

Stohl: Itt dolgozni kell, nem sopánkodni

2013.08.25. 10:22

Most épp nem egy bírósági ügye, hanem az Alföldi-féle István, a király miatt került be a lapokba a darabban Koppányt alakító Stohl András. A színészt többen bírálták amiatt, hogy hangban nem volt elég erős az alakítása, mire Stohl a Borsnak úgy reagált, hogy a bemutatón valóban elfáradt a hangja az előadás végére, de a következő két előadáson már minden rendben ment. A Vígszínházról, ahol szeptemberben kezd, Stohl azt mondta: mindent elölről kell kezdenie, hiszen új emberként érkezik Eszenyi Enikő színházába. Eszenyinek egyébként jövőre lejár az igazgatói mandátuma, így a színészek jövője bizonytalan, köztük Stohlé is. "Nem lehet folyamatosan félelemben élni. Az embernek dolgoznia kell, a Vígszínház nagyon előnyös szerződést kínált, remek szerepeket játszhatok ott el. Ha azzal foglalkoznék, mi lesz, ha Eszenyi elveszíti a színházat, abba belebolondulnék, itt dolgozni kell és nem sopánkodni állandóan" – mondta lapnak Stohl.