horoszkóp

Előkerültek Vajnáék rendes esküvői fotói is

2013.08.26. 06:52 Módosítva: 2013-08-26 08:04:10

Rettentően szomorúak voltunk, mert Vajna (née: Palácsik) Tímea csak olyan esküvői fotókat posztolt a Facebookra, amelyen Andy Vajnából (a vőlegényből) legfeljebb a pénze látszott. Szerencsére a Blikk véget vetett az áldatlan állapotnak, és megjelentetett néhány felvételt, amelyen nemcsak a szerintük mézesheteiket töltő pár, hanem az ara fülébe bazseváló Edvin Marton is jól látható. Ha látványukat élőben is szeretnék élvezni, akkor szeptember elején járjanak Budapesten, a napilap szerint ugyanis ekkor, itt lesznek az országban.

Update: a menyasszony egy órája a Facebookon is elhelyezett jó néhány képet!

A Bors eközben arról elmélkedik, hogy vajon miért nem lehet riportozni annak a szuperprodukciónak a forgatásán, amelyben a menyecske is szerepet kapott. (Az alkotás címe, ha elfelejtették volna, Megdönteni Hajnal Tímeát. Ugye milyen szépen rímel a Hajnal és a Vajna?) A választ egyébként ők maguk adják meg: „első hivatalos sajtótájékoztatója szeptember elején várható, a sajtótájékoztató után szívesen látjuk önöket, előre egyeztetett időpontban a forgatáson is. Jelenleg a forgatáson riport készítését és fotózást, a zavartalan munkavégzés biztosítása miatt, nem tudunk engedélyezni” – idézik a Focusfox/ MHT Produkció producer asszisztensét.