horoszkóp

Beköltöznek bódéikba a zürichi prostik

2013.08.28. 14:40

Augusztus 26-tól kezdhettek dolgozni a Zürich külvárosában található ipartelepen felállított szexbódésoron a helyi – de főként Magyarországról és Kelet-Európából érkező – prostituáltak. A szexbódés rendszert azért találták ki, hogy szabályozott mederbe tereljék az utcai prostitúciót. A soron csak azok a prostituáltak dolgozhatnak, akik betegbiztosítást kötnek, továbbá ki kell váltaniuk a körülbelül 10 000 forintnyi frankba kerülő engedélyt, amivel majd dolgozhatnak, plusz éjszakánként 5 svájci frankot (1200 forint) kell fizetniük a helyért.

"Szabályozni akarjuk a prostitúciót, mert eddig a saját törvényei szerint működött. A stricik határoztak és határoznak most is az árakról. Jobbá szeretnénk tenni a prostituáltak életét, javítani az ő és a többi zürichi polgár egészségi állapotát, növelni biztonságukat” – mondta a Telegraphnak Michael Herzig, a zürichi közjóléti biztos. A kilenc darab, kizárólag autóval látogatható bódé egy 2 millió frankos, közel 500 millió forintos beruházás keretében épült meg, és már használatba is vette pár örömlány, nézze meg galériánkban, hogyan költöztek be!