Kiakadt a malibui rendőrségre az 57 éves, durván kigyúrt színész-rendező pénteken hajnalban, de a zsidózást ezúttal kihagyta a szitkok közül, sőt, még csak ittas sem volt. A TMZ értesülései szerint Gibson női utasával hajnali egy óra körül érkezett meg a Pacific Coast autópálya egyik ellenőrzőpontjához, ahol a rendőrök először azt kérdezték tőle, ivott-e. A válasz nemleges volt, és nem is lett volna semmi probléma, ha nem kérték volna el tőle a jogosítványát, amit azonban nem tudott felmutatni, mivel nem volt nála. A rendőrök ekkor felszólították Gibsont, hogy guruljon át a második ellenőrző ponthoz – na ekkor szakadt el a cérna a színésznél. "Miért zaklatnak engem?" – a TMZ információi szerint ezt üvöltötte Gibson, és amikor a rendőrök azt kérdezték tőle, mondja már meg, miért kiabál, azt felelte: "Elég sok problémám volt magukkal, malibui rendőrökkel a múltban." Gibson mindenesetre hamar elcsitult, a rendőrök ugyanis még egy figyelmeztetést sem adtak neki.