Hogy tetszik Riri rúzsa?

Miközben New Yorkban zajlik a divathét, addig Rihanna Londonba repült, hogy bemutassa közös kollekcióját a River Island céggel. Az Oxford streeti üzletben mutatták meg a rajongóknak, milyen lesz az új kollekció, amelynek talán része az a kék rúzs is, amit Rihanna magára kent. A boyfriend jeanst és túlméretezett kardigánt viselő Riri magához képest igen visszafogottan jelent meg a megnyitón, bár biztos van olyan nagymama, aki rémülten rázná a fejét a képek láttán.

Persze nem ő az első, aki kékre színezi az ajkait, Ke$ha már 2010-ben a Take It Off videóklipjében bekékült, de Lady Gaga is szívesen nyúl a szín felé, amely a Dívány szerint ráadásul idén nagyon divatos.