Betelt a pohár a mulatóspáros fiatalabb tagjánál, Benyó Miklós Tekknőnél, amikor megtudta, hogy haverja, és zenésztársa, MC Hawer részegen érkezett a Mokka stúdiójába a múlt héten. A duó több mint 13 éve kezdett bele a közös munkába, ám ennek most vége szakadt. "Az utóbbi időben folyton elkéstünk miatta a fellépésekről, és a szövegét is elfelejtette. Nehezen viseltem, hogy hiá­ba áll két emberből az együttesünk, mindig azonosítottak minket, és többes számban beszéltek rólunk: „Nézd, alig bírnak megállni a lábukon, mindketten halál részegek!", és így tovább. A szervezők kétségbeesetten hívtak fel, hogy biztos el tudunk jönni, ne kerítsenek-e inkább más valakit helyettünk?" – magyarázta a Blikknek Benyó, és megjegyezte, előző hét pénteken kénytelen volt egyedül elindulni a müncheni fellépésükre, mert hiába várta társát, az nem érkezett meg, illetve amikor telefonon hívta, akkor hallotta, hogy ittas.

A 46 éves MC Hawer szerint Benyó cserbenhagyja őt, de sebaj, majd keres magának másik társat: "Biztos vagyok benne, hogy elszegődik mellém egy volt megasztáros vagy egy x-faktoros. Nekem nevem van ebben a szakmában" – mondta a Blikknek. A Bors eközben azt írja, az alkoholgondokkal jó ideje harcoló MC Hawer azt tervezi, addig fekszik az elvonón, amíg a test olyan állapotba nem kerül, hogy beültethessék a fenekébe a leszokást segítő implantátumot, amilyet Hujber Ferenc is használ.