horoszkóp

Csak Alföldi miatt érdemes nézni az X-Faktort

2013.10.06. 22:01 Módosítva: 2013-10-07 19:28:31

Azok után, hogy a tegnapi adásban szinte csak szépfiúk jutottak tovább, most Alföldi Róberten volt a sor, hogy végre pár nőt is benyomjon az élő adásokba. A színész-rendező egy budapesti villában, kutyával az oldalán fogadta mentoráltjait, majd bemutatta segítőjét, Keresztes Ildikót, akiről azt mondta: "némi, nem sok köze van a zenéhez."

Bár Alföldi korábban megmondta, hogy magázódni akar a lányokkal, Olajos Eszter rögtön lesziázta őt. A lány egy Ellie Goulding számot énekelt el zonograkísérettel, a végén pedig azt mondta Lilunak, "most tökjó volt, mert más volt a spiritusz." Eckert Anikó legalább jónapottal köszönt, majd Rihanna Stay-ét énekelte el, persze nem olyan cukin, mint Vin Diesel. Alföldi azt mondta, már kezdi idegesíteni, hogy a lány mindent túlfinomkodik. Molnár Melinda nem Alföldit várta mentornak, mert nagyon fél tőle, de úgy gondolta, majd biztos lenyűgözi majd őt egy Metallica feldolgozás, ezért elszenvedte neki a Nothing Else Matterst.

A még mindig csak 17 éves Péterffy Lili Alföldinek és Keresztesnek egy Kispál számot énekelt el, és ő végre nem hajlítgatott ész nélkül, ami mondjuk egy Kispál számnál fura is lett volna. Alföldi az előadás végén nem jutott szóhoz, és tátott szájjal nézte a lányt, vagyis sanszos, hogy imádta. Eközben a többi kint várakozó lány arcáról tömény irigységet és undort lehetett leolvasni. Nagy Nóra félénken vágott bele a dalba, Alföldi pedig próbálta biztatni − nem sok sikerrel, majd a színész-rendező sajnos kimondta a száján, hogy "valóban, ő egy brutális ősanya." Utolsóként Batánovics Lili egy Beyoncé számmal erőlködött, ami Keresztesnek valamiért bejött, Alföldi viszont azt mondta, fél, hogy a lány lelkileg nem lesz alkalmas a továbbiakra.

Mégis ő volt az első, akit a mentor továbbrugdosott az élő adásba, de előtte még lehordta őt egy picit, és elmondta, hogy kicsit műanyag. A lány erre összesírta Alföldi pulóverét, aki ezt a következővel kommentálta: "Most összekente a pulóveremet? Gratulálok, menjen ki!"

Kicsit reméljük, hogy Alföldinek csak megmondták, hogy Eckert Anikót tovább kell vinnie, és nem magától döntött úgy, hogy egy kis lelki nyomasztás után közölje vele, hogy mehet az élő adásba. Eckert fulladozva és zokogva vette tudomásul a jó hírt, Alföldi meg jól kiröhögte. Harmadikként pedig a Kispált éneklő Péterffy Lilit nyomta be az élő adásba a mentor, annak ellenére, hogy Olajos Esztert és Nagy Nórát is rommá dicsérte, mielőtt megmondta volna nekik, hogy amúgy mehetnek haza.

Tóth Gabi óriásdekoltázsban fogadta a csapatába kerülő hét fiút, akik közül neki ugye nem hármat, hanem négy embert is haza kellett küldenie, ehhez pedig nővére, Tóth Vera volt segítségére.

Elsőként Horváth Dávid próbálkozott az énekléssel egy tó közepére telepített mesterséges kis szigeten. A fiú egy The Who számot vernyákolt el a Tóth testvéreknek viszonylag hamisan, de Tóth Gabi szemeit ez látszólag nem zavarta. Csordás Ákos viszont ahhoz képest, hogy egy Anti Fitness Club számot énekelt, elég jól teljesített még akkor is, ha egy kicsit musicales volt, és ez elég is volt ahhoz, hogy Tóth Gabi bekönnyezzen tőle. Nővére rá is szólt, hogy ne bőgjön már. Nagy Richárd egy Pink számot adott elő a naplementében, Tóth Gabinak meg annyira bejött, hogy azt mondta, ha a fiú beleesett volna a vízbe, utánaugrott volna.

Ráduly Botond érzelmes dallal próbált hatni a mentorra és segítőjére, akik szerint a fiú túlságosan befelé énekel, jelentsen ez bármit is. A kimondhatatlan nevű Karapándzsity Kristóf egy Jessie J számot énekelt el jól, csak kicsit nőiesen, de Tóth Vera ezt annyira szexinek találta, hogy elmondása szerint legszívesebben vetkőzött volna az elődása alatt. Tóth Gabi a kiskedvence, a 17 éves Tóth Marcell előadása alatt most kivételesen nem akart elélvezni, de azért tetszett neki. Utolsóként pedig Szabó Ádám mutatta meg egy szakítós számmal, hogy a többiekhez képest ő már tényleg tud is énekelni. Tóth Gabi bezzeg ezen már nem könnyezett be.

Mégsem Horváth Dávid lesz az új Vastag Csaba, mert Tóth Gabi elsőként őt küldte haza. Továbbnyomta viszont Szabó Ádámot annak ellenére, hogy a fiú egyszer már szerepelt az RTL klub egy másik tehetségkutatójában, a Csillag születikben, csak akkor még harmonika volt a kezében. Ezután könnyek között küldte haza Nagy Richárdot, és utána Ráduly Botondot is, aki korábban a román X-Faktorban viszont a harmadik élő adásig jutott. A 17 éves kiskedvencét, Tóth Marcellt természetesen továbbrugdosta a mentor, mint ahogy a korábban egyszer elvérző Csordás Ákost is, hogy végül mosolyogva küldje haza a kimondhatatlan nevű Karapándzsity Kristófot.

Így, hogy kiválasztották a 12 továbbjutót, a jövő héten kezdődnek az élő adások, amikor végre egy Stone és egy Zámbó Krisztián sem áll majd az X-Faktor színpadán.