horoszkóp

Scherzinger bikinis testével csinálnak kedvet a brit X-Faktorhoz

2013.10.07. 19:18

A tehetségkutató angol verziójának egyik beharangozó videójában kijátszották a dögös bikinis híresség kártyát. Igaz, csak pár másodpercig látható a habokból kiemelkedő mentor, de ez is több mint a semmi. A jelenetet egyébként Antigua szigetén vették fel, ahol a zsűritagnak ki kellett választania hat versenyzőből, hogy ki az a három, akit magával visz az élő műsorba. Könnyek persze nemcsak itthon folynak, az énekesnőnél is eltört a mécses, amikor búcsút intett három lánynak. Scherzinger elmondta, igazi profiként akar viselkedni, és az a fontos, hogy a műsor ne róla, hanem a versenyzőkről szóljon. „Ez egy kemény év volt, már ami a magánéletemet illeti. Nem vagyok robot, felvállalom az érzéseimet. De a zene fontos része az életemnek, megérint, és idén sokkal érzékenyebb voltam a válogatók alatt, hiszen sok mindenen mentem keresztül mostanában” – utalt Scherzinger a szakításra, ami állítólag nagyon megviselte.