horoszkóp

Egymásra talált Havas Henrik és ByeAlex

2013.10.11. 11:40

Már a Hal a tortánról írt beszámolójából is megtudhatta a világ, hogy Márta nem-vagyok-celeb Alex teljesen odavan Havas Henrikért, és ez kiderült a péntek reggeli Mokábból is, ahogy az is, hogy ez viszont is igaz. A páros annyira egymásra talált, hogy a műsor óta és attól függetlenül már ebédelni is elmentek együtt. Mint a műsorbeli cívódásukból kiderült, lesznek még ilyen szeánszaik, de a helyszín vitás pont. ByeAlex egyébként tortával és egy, a húga által készített festménnyel érkezett a stúdióba, előbbinek, mint kiderült, az volt az oka, hogy a SuperTV2-n a századik adásához érkezik pénteken, Havas főzésével a Hal a tortán. Nem a festmény az első ajándék, amit az Eurovízós Dalfesztivál magyar indulója az újságírónak adott: Havas megkapta tőle a szakdolgozatát is beköttetve, külön neki ajánlva. Hiába na, ilyen az igazi intim férfibarátság. Az újságíró egyébként mostanában több kertévés szereplést is vállalt: a SuperTV2-n futó Hal a tortán mellett Kasza TIbor műsorában is látható.