A TV2 Voice című műsorában megismert 33 éves Gájer Bálint a Blikk információi szerint egy 21 éves szépségkirálynővel, a Miss International Hungary 2013 győztesével, Ötvös Brigivel jár, ezt pedig két hónapig sikerült titkolnia az énekesnek.

"Nem szerettem volna erről idáig beszélni, de nem bujkálunk tovább. Brigit akkor ismertem meg, amikor július közepén készültünk a klipforgatásomra, és csinos lányokat kerestünk statisztáknak az Értem jött a nyár című dalomhoz. Ő is beküldte az önéletrajzát, s nekem már akkor megtetszett. A forgatás után egyből megkerestem az egyik közösségi oldalon, és elkértem a telefonszámát, aztán elhívtam randevúzni. Nem ment azonban egyszerűen a dolog, mert Brigi vidéken él, csak ritkán járt Budapestre, de amikor a szépségversenyre készülve pár napot itt töltött, azonnal megkerestem. Nagyon büszke vagyok rá, mert amellett, hogy modellkedik, gazdasági főiskolán tanul, és örülök, mivel nagy álma teljesült azzal, hogy szépségkirálynő lett" − mondta a Blikknek a Voice egykori énekese, akinek új csaját az azóta már elkészült, mérsékelten sikeres klipben most meg is nézheti.