Klapka György úgy döntött, legkisebb lányukat költözteti be abba a házba, ahol a 2011-ben elhunyt énekesnő lakott - írja a Blikk. "Át lesz építve az egész ház, úgyhogy teljesen olyan, mintha egy másik házba lépnék be. Amikor Mary meghalt, rövid időn belül kipakolták, mindenki elvitte azt az emléket, amely fontos volt számára. A megmaradt dolgokat pedig jótékonysági célokra fordítottuk, úgyhogy szinte teljesen üres volt" - nyilatkozta Klapka, aki Mary Zsuzsi halála után pár hónappal egyik alkalmazottjának megengedte, hogy beköltözzön. De most legkisebb lánya, Sandy lesz a ház állandó lakója, és a vállalkozó természetesen nagyon örül, hogy gyermekét a közelében tudhatja, így mindenben segít, ami előmozdítja a költözést. Az üzletember egyébként nemrég azt is kipróbálta, milyen hajléktalannak lenni, új cége csapatépítő tréningjét ugyanis az egyik budapesti híd alá szervezte. "Az ötleteim nélkül én is itt tartanék! Ilyen nyomorultul, hajléktalanul élhetnék valamelyik aluljáróban vagy a híd alatt" - indokolta akkor döntését.