Interneten kerestek táncpartnert a szalagavatóra egy kerekesszékes lánynak, Sumits Nikolettnek. A felhívást közzétevő Brandt Viktor bejegyzését összesen 14694 ember osztotta meg, és szombaton meg is tartották a válogatót. A Blikk szerint végre meg is találták a megfelelő férfit a 41 éves Marton László személyében. "Nem volt kérdés, hogy jelentkezem, ha ezzel örömet is okozok" - nyilatkozta a győztes. A lap úgy tudja, hogy a lány már báli ruhát is kapott, sőt, egy koreográfus is segít a gyakorlásban. "Az iskolában elújságoltam, hogy hányan osztották meg a felhívást és mennyien szeretik az én lányom.  Most már bánhatják, akik nemet mondtak a táncra – nyilatkozta Sumits Nikolett édesanyja.