Szombaton nagyjából kiderült, hogy az idei X-faktor-mezőny fényévekkel jobb, mint a tavalyi, de azért akadt ocsú a búza közt. A vasárnapi adás célja az volt az új rendszer szerint, hogy kiderüljön a közönségszavazás végeredménye, és a két legkevesebb voksot kapó énekes/együttes párbajt vívjon. A műsor szokás szerint egy csoportos playback-énekléssel indult, különösen érdekes volt a Fat Phoenix dobosának szerepe, szegény a hallhatóan gépi ritmust próbálta ütni. A nagy döntést persze húzták-vonták, Oláh Gergő (az előző széria győztese) új dalát is meg kellett hallgatni, a reklámblokk után a 12 döntős beköltözését is megnézhettük a lakóparki kérókba.

Istenes Bencét nagyon hiányoltuk, Liluval szombaton szanaszét oltogatták egymást, Lilu még fehér rózsát is kapott. A műsorvezetőnő hosszas felkonfja után kiderült végre, kik párbajoznak: Eckert Anikó és az MDC. Tökéletesen érthetetlen volt, hogy Tóth Marci értékelhetetlen szombati produkciója hogy kaphatott több szavazatot, mint pl. Eckert Anikó korrekt iparosmunkája. A Szikora Róbert szerint "tejfogú sztárzenekar", az MDC kezdett a párbajban, Aerosmith-t nyávogtak el, nem volt semmi extra. A szürkegarbós Alföldi Róbert különlegesként konferálta fel Eckert Anikót, aki beillesztett néhány hamis hangot Adele-előadásába.

A mentorok dönthettek: Szikora kijelentette, neki Eckert nem fog hiányozni, Alföldi mentoráltja egyediségét hangsúlyozta, 1:1-re módosította az állást. Tóth Gabi Stephen Hawkingként az energiákat emlegette, az MDC-t küldte volna haza, Geszti Péter is több x-faktort látott Eckertben, így a három szépfiú távozhatott elsőnek. Szikora az előző epizódban több versenyzőtől is több "koszt" kért, mostmár könnyű lesz két csapatra koncetrálnia.