A mesteri gulyásunk és fantasztikus futballmúltunk mellett határtalan pesszimizmusunk is a magyarság nagy jellemzője. Úgy tűnik most, ez eleve elrendelt lehet, ugyanis felfedeztek egy olyan gént, ami felelős lehet a negatív érzelmek mélyebb átéléséért – írja a Psychological Science. Rebecca Todd, a kanadai Brit Columbia Egyetem kutatója szerint ezek a gének meghatározzák, hogy milyen szűrőn keresztül látja az ember az őt érő ingereket. A gént ADRA2b-nek nevezték el. Ez befolyásolja egy hormon és ún. neurotranszmitter termelését. Ez felelős az érzelmi emlékek megőrzéséért is.

A kutatás egyébként úgy zajlott, hogy kétszáz embernek szavakat mutogattak, pozitívakat, negatívakat és semlegeseket egyaránt. A génnel rendelkező alanyok sokkal inkább reagáltak a negatív szavakra, míg a pozitívaknál mindenki nagyjából azonosan reagált. Az ilyen emberek képesek minden jóban észrevenni a rosszat: tömegben a morcos arcokat, természeti szépség esetén a természet veszedelmeit – magyarázta Todd. Hamarosan elkezdik vizsgálni, hogy az egyes népcsoportok génállományában  mennyire van jelen az ADRA2b. Annyi már kiderült, hogy például a ruandaiaknak mindössze 10 százaléka rendelkezik a génnel, viszont az európaiakban több van az átlagnál. Pedig mindkét csoport elkövetett dühödt milliós népirtásokat.