Autóbalesetben elhunyt szerdán Pribil György, a Kimnowak egyik alapítója, illetve gitárosa, írja a zene.hu. A gitáros, szövegíró 46 éves volt. Pribil autójával frontálisan ütközött szerdán este Kismaroson, a Szokolyai úton, infromációink szerint mindössze csak a boltba ugrott le. Az egyelőre tisztázatlan körülmények között történt balesetben a férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínre érkező mentősök megpróbáltak rajta segíteni, de már hiába küzdöttek. A helyszínről egy másik sérültet kórházba vittek. A zene.hu azt írja, hogy Pribil 18 évesen kezdett el gitározni, példaképei voltak egyebek mellett Keith Richard és Jimi Hendrix. Pribil neve olyan zenekarokhoz köthető még, mint az S-Modell, a Palermo Boogie Gang. 

Novák Péter, a Kimnowak frontembere az MTI-nek azt mondta, hogy bár a zenekar 2003-ban készített utoljára lemezt, három évvel ezelőtt is koncerteztek. "A Kimnowak egy szabad művésztársaság volt, egy fontos baráti, érzelmi és alkotói közösség, amely akkor dolgozott együtt, amikor úgy gondolta, hogy ideje van ismét együtt zenélni"  fogalmazott Novák. Elmondta az is, hogy véleménye szerint elhunyt zenésztársa nagyon különleges módon állt hozzá a zenéléshez és magához a hangszerhez, amit használt. "Egy autodidakta ember volt, ezen belül egy autentikus alapú, de mégiscsak modern hangzást hozott ki a gitárjaiból, aminek mindenki a csodájára járt, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Olyan alkat volt, aki erre született, bizonyos értelemben halálának körülményei is ezt a rock and roll suicide-ot sugallják, ahogy bizonyos szempontból a műfaj is szuicid és brutális. Áradt belőle a muzsika, nagyon ösztönös volt" – emlékezett vissza az MTI-nek. Az Indexnek megrendülten azt mondta, hogy Pribil a másik fele volt. "Az a közel száz dal, amit együtt írtunk, nélküle nem születhetett volna meg. Ez volt a kémiája a dolognak. Az biztos, hogy Gyuri nélkül már nem lesz többet Kimnowak." Novák Péter nemrég egy cikket is írt Pribil Gyuláról, ezt ide kattintva olvashatja el.