Ezer kotont már beszereztek arra a szexpartira, ami Svédország történetében egyedülállónak ígérkezik. A Local.se szerint ugyanis akkora volt az érdeklődés, hogy 300-nál le kellett állítani a regisztrációt, többen ugyanis nem férnének be a norrköpingi Arbis Színházba. A szervező Ádám és Éva Klubnak 2500 svédországi tagja van, 600-an jelentkeztek a swingerpartira, de csak feleannyian léphetnek be, egyenként 650 koronáért (22 ezer forintért).

A helyiek mindenesetre nem örülnek a Tágra zárt szemek című Kubrick-film mintájára készülő partinak. A szervezőt is megfenyegették azzal, hogy felfedik a nevét, ezért a rendőrséghez fordult. Felbéreltek biztonsági őröket is arra az esetre, ha tüntetések lennének a környéken, és azok elfajulnának. Ebben az esetben a rendőrséget is kihívják. A szervezők szerint azonban jót tesznek a bulival Norrköpingnek, ahol 150 hotelszobát lefoglaltak már a vendégek. Érdekes párhuzam, hogy pont a hétvégén tartják a svéd kormánykoalíció legnagyobb pártjának, a Mérsékelt Pártnak a nagygyűlését a városban.