Bár Détár Enikő minden olyan színházi szerepét lemondta, amiben együtt kellett volna játszania őt elhagyó férjével, Rékasi Károllyal, vagy annak új barátnőjével, Pikali Gerdával, azért úgy tűnik, tényleg nem hidegül el annyira a viszonyuk: Rékasi fiukkal együtt tegnap a budapesti R.aM. Colosseumban járt, ahol megnézte elhagyott felesége premierjét, a Makrancos Katát. A hírek szerint Détár annyira beleadott mindent a játékba, hogy az már gyanús: "Tudta, hogy a férje is itt lesz, ezért a szokottnál is jobban izgult. A kezdés előtt fel-alá járkált a színfalak mögött. A magánéletéről soha nem beszélt, de mindenki úgy érezte, bizonyítani akarja Rékasinak, hogy nélküle is megállja a helyét. Ráadásul a színpadról mondhatta ki, vethette férje szemére sérelmeit" – mondta a Borsnak egy színházi dolgozó, utalva arra, hogy a darab egy szókimondó nőről szól, akinek egy váratlanul megjelent férfi keseríti meg az életét.