horoszkóp

Granadába indult, Grenabáda érkezett

mm
2013.10.28. 16:37

Egy 62 éves brit nő, Lamenda Kingdon a férje halála után bakancslistát állított össze azokról a helyekről, amiket meg akar látogatni. Ezek között volt a spanyolországi Granada mellett található Alhambra is, amit nemrég akart megnézni magának – írja a The Local. Mivel a férje élete során elég sokat utazott, egy rakás törzsávásrlói mérföldet gyűjtött össze a British Airwaysnél, ezért az özvegye gyakorlatilag ingyen vehetett megának repülőjegyet. Telefonon foglalt jegyet Granadába. Aztán kiment a reptérre. A gépen mondta a mellette ülőnek, hogy alig várja már, hogy megérkezzenek Spanyolországba. "Hát, az nem ezen a gépen lesz" – mondta az utas. Végül egy légiutaskísérő elmondta neki, hogy a gép nem Granadába, hanem a Karib-térségben található Grenadába megy, konkrétan St Lucia szigetére. Leszállni már nem volt értelme, a néni elrepült Grenadába, ahol kivizsgálták az ügyet, kiderült, hogy a légitársaság hibázott. Kifizettek neki egy éjszakát egy hotelben, majd visszakapta a törzsvásárló pontjait, és másnap visszautazott az Egyesült Királyságba. Igazából jól járt, mert annyi pontot gyűjtött össze a felesleges úttal, hogy már a következő úticéljára, Új-Zélandra is összejött elég pont. És természetesen néhány nappal a visszaérkezése után eljutott Granadába is. "Feltűnt a különbség az indulási és az érkezési időpontot között, de arra fogtam a dolgot, hogy biztos az időeltolódás miatt van" – mondta a néni.