horoszkóp

Erdélyi Mónika cukrász lett

2013.10.29. 13:51

Másfél héttel ezelőtt sikeres vizsgát tett, és megszerezte a cukrász képesítést Erdélyi Mónika, írja a Blikk. A műsorvezető, akinek Joshi Bharattal közös műsoráról mindig csak beszél a TV2, adásba viszont nem teszik, a Velvetnek megerősítette a hírt és egyúttal elmondta, hogy a jövőben szeretne cukrászként dolgozni. Hogy hol és mikortól, arról nem beszélt, mindössze annyit mondott, hogy komolyabb tervei vannak a papírjával, ugyanakkor a tévézéssel sem hagy fel teljesen. "Nálunk a családban ez a hagyomány, hogy a lányoknak tudni kell sütni, főzni, így aztán tulajdonképpen már nyolcéves koromban elkezdődött a tanulási folyamat, amikor anyukámtól ellestem a praktikákat a konyhában. Utána kicsit elsodort az élet másfelé, aztán három éve ismét előkerült ez a dolog. Mivel tudtam, hogy ez egy nagyon kemény iskola, sokat kell tanulni és gyakorolni, ezért vártam vele, amíg időm lett rá. Addig meg hétvégenként eljártam a cukrászismerőseimhez gyakorolni, meg megtanulni különböző mesterfogásokat. Aztán végül beiratkoztam az iskolába, így már papírom is van róla, hogy cukrász vagyok" – mondta Erdélyi, aki egyébként lelki segítő is.