A 19 éves Courtney Stodden és nála jóval idősebb férje, Doug Hutchinson két és fél év házasság után válik - ezt állítja legalábbis a RadarOnline. Úgy tudják, a ribancos külsőben verhetetlen glammodell döntött úgy, hogy ennyi elég volt, a férfi szíve pedig teljesen összetört. "Doug tisztában volt azzal, milyen kockázatot vállal azzal, ha feleségül veszi, de fülig szerelmes volt, és nem gondolta volna, mennyire megváltozik majd minden, ha összeházasodnak" - nyilatkozta egy bennfentes. Egyesek szerint Courtney Stodden azért döntött a válás mellett, mert az utóbbi pár évben egyre ismertebb lett, és már nincs szüksége Hutchinson támogatására. A Hollywood Life szerint a pár október másodika óta nem mutatkozott együtt, de a szóvivőjük azt nyilatkozta, szó sincs arról, hogy szakítottak volna, sőt, nagyon szeretik egymást.