Leann Rimes amerikai énekesnő 1996-ban adta ki első lemezét. Hazájában rövid idő alatt megszerették, csak éppen hozzánk nem jutott el a munkássága a Sakáltanya című, 2000-ben mozikba került film előtt. Ha még emlékeznek, ennek slágere volt a Can't Fight The Moonlight.

Ezzel a dallal lett őrülten sikeres, viszont az ismertség kihozta belőle az arcplasztikáztatás iránti vágyat, amit nagyon sajnálunk. Alábbi galériánk nyitóképe Rimest jelenlegi, harmincegy éves állapotában mutatja. (Ha ezt megemésztették, haladjunk tovább.) Ha rákattint, megmutatjuk, hogyan jutott ide – annyit elárulunk, eszelősen sok plasztikai sebészeti beavatkozásra volt szükség.

Persze kellett hozzá zavaros magánélet is. Házasságot tört, majd tettestársával – az akkor még nős Eddie Cibrian színésszel – összeházasodtak. Sokszor vonult elvonóraállítja, hogy szereti, év elején a fogászával pereskedett, és a leggyűlöltebb celebek listájára is felkerült.