Első látásra okésnak tűnik Britney Spears, csillog-villog, mosolyog, kijött az új albuma, hamarosan Las Vegasban lesz saját show-ja, szóval mindennek patentnek kéne lennie. Azonban a RadarOnline szerint ez csak az érme egyik oldala. Ugyanis Sam Lutfi, Spears egykori bizalmasa – nem túl fair módon – nyilvánosságra hozta az énekesnő néhány szomorú hangvételű sms-ét. A korábbi összeomlása miatt még mindig pénzügyi gondnokság alatt álló énekesnő üzenetét egy, ezen ügy miatt érdeklődő rajongónak küldte el válaszul (dátumozatlanul) Lutfi. Azt persze nem tudni biztosra, valóban Spears sms-ét olvashatta-e. Később Lutfi még egy sms-t posztolt, aztán lavinaszerűen még többet.

Ezek zöme az elkeseredettségét mutatja, és azt, hogy nem tudja, mikor kerül ki végre a gyámság alól, illetve valószínűleg régebbi üzenetekben arról panaszkodik, hogy miért nem láthatja a gyerekeit. A 2008-ban távoltartási végzéssel sújtott Lutfi (aki az összeomlás idején Spears menedzsere is volt, a popperina szülei támadták is azzal, hogy ő okozta a bajt) által kiposztolt egyik sms-ben Spears amúgy a saját szüleit önzőzi le, akik tönkrevágták az életét, mert csak a pénz kellett nekik. "Csak a $$$$-ral foglalkoznak" – írta. Később azt írta, nagyon szomorúnak és elveszettnek érzi magát.