2015 januárjára tervezik annak a filmnek a premierjét, amihez a bénázó varázslótanoncként megismert, és ebből a szerepkörből melegszex-jelenetekkel kitörni próbáló Daniel Radcliffe a haját is megnövesztette. A furcsa erdei manó küllemű Radcliffe-nek még a poszt-Liszt frizurával sem sikerült közelebb kerülnie a szexiséghez, de nem is ez volt a célja szerencsére. Mint kiderült, az új Frankenstein-feldolgozás kedvéért növesztett vagy rakatott magának félhosszú hajkoronát, rá osztották ugyanis a szörnykészítő doktor asszisztensének, Igornak a szerepét a több mint egy év múlva debütáló filmben. Radcliffe egy sajtóeseményen villantotta meg új séróját, ahol lelkendezett egy sort a készülő alkotásról is, szerinte ugyanis nem született még olyan Frankenstein-adaptáció, ami annyira mélyen hatolt volna a jól ismert történet velejéig, mint ez. Kíváncsian várjuk, mi újat tud még nyújtani az emberiségnek a sztori, amiről több bőrt húztak már le, mint a filmtörténelem bármely más alapdarabjáról.

Tetszett? Még többet akar? Kommentelne?

Kövessen minket a Facebookon is!