horoszkóp

Keleti Györgyi és az apja perelnek

2013.12.08. 10:19

A Bors azt írja, Keleti Györgyi és az apja, Keleti György perelni fognak, amiért egy magazin tévesen azt írta, hogy Keleti György megtagadta a lányát

"Mi az, hogy megtagadtam? Én mentem érte Olaszországba. A cikk szerint dúsgazdag, nagy hatalmú ember vagyok. Hát mit gondolnak rólam majd ezután? Meg súlyos beteg vagyok, majdhogynem halálra ítél a lányom? Természetes, hogy hívtam Györgyit, hogy megtudjam, miért nyilatkozott ilyeneket. De a lányom azt mondta, ő nem tud semmilyen cikkről. És nem is nyilatkozott. Sosem voltak botrányaim, nyugdíjas vagyok, és nem vagyok halálos beteg. Cukorbetegségem van, de vígan elélek vele" – mondta a Borsnak Keleti György.

"Világ életemben a legjobb, legőszintébb emberi kapcsolatom az édesapámmal volt, és a mai napig is így van. Amikor hívott a cikk kapcsán, nem tudtam, miről beszél. Amikor letettük, elszaladtam újságért. Megdöbbenve olvastam azt a történetet, ami soha nem is történt meg, és amiről engem senki nem is kérdezett. Utána órákon át potyogtak a könnyeim. Ezt nem hagyhatom ennyiben, megharcolok az édesapámért, a kapcsolatunkért" – mondta a Keleti Györgyi, aki a Bors szerint már ügyvédhez is fordult, és pert indítanak a kiadóval és a cikk írójával szemben is. Keleti Györgyi ügyvédje azt mondta a Borsnak, hogy tudomása szerint amúgy a cikk írója az a Szalai Vivien, aki a Keleti Györgyiről szóló könyv szerzője is.