Egy nizzai kávézóban nem látják szívesen a modortalan vendégeket, ezt úgy jelzik, hogy több mint kétezer forintot kérnek a bunkóktól egy kávéért – írja a Daily Mail. 

A Petite Syrah-ban 1300 forintnyi eurót fizet a vendég, ha a kávét úgy kéri, hogy hozzáteszi, legyen szíves. Attól, aki csak annyit mond, egy kávét kér, ugyanezért 7 eurót, azaz több mint kétezer forintot kérnek. Viszont ha a vásárló még szép napot is kíván az eladónak, alig több mint 1 euróért, úgy 400 forintért kapja szintén ugyanazt a kávét.

Fabrice Pepino, a kávézó menedzsere a local.fr-nek azt nyilatkozta, hogy az egész rendszer viccnek indult csak, mert az ebédidőben érkező vendégek sokszor túl stresszesek voltak, és az alkalmazottak unták, hogy bunkón beszélnek velük. "Tudom, hogy úgy tartják, hogy Franciaországban sok helyen udvariatlan a kiszolgálás, de az is igaz, hogy a vendégek ugyanúgy bunkók, ha nagyon sietnek" – tette hozzá a Petite Syrah üzletvezetője.

A rendszer egyébként nem éri meglepetésként a vásárlókat, ugyanis ki van függesztve a falra, így mindenki mérlegelheti, mennyit ér neki elhagyni egy-egy kedves szót. 

A menedzser szerint a rendszer bevált, a vásárlók viselkedése megváltozott: "A legtöbb vevőnk törzsvendég, jót röhögnek az egészen, és el is túlozzák az udvariaskodást".

Volt már, hogy kávézó egy sajátos rendszer miatt került be a hírekbe, így például egy jótékonysági kezdeményezéssel, de volt olyan vásárló is, aki annyira felidegesítette magát azon, hogy nem kapott kávét, hogy robbantani akart.