Bár Cinthya Dictator sugárkezelése véget ért, Varga Viktor menyasszonyának elég szomorú mellékhatással kell küzdenie: a lány már öt napja egyáltalán nem tud beszélni. Dictator nyakában még ősszel találtak az orvosok három rosszindulatú daganatot, ezért kellett a kezelés. "Cinthynek már öt napja nincs hangja, ami miatt nagyon szenved szegény. A kezelések kezdetén azt mondta az orvosa, számíthatunk ilyen mellékhatásra, de mivel eddig semmi ilyesféle probléma nem volt, azt gondoltuk, megússzuk a nem kívánt következmény nélkül. Sajnos nem lett igazunk. Szegény, próbál suttogni, de látszik rajta, hogy fáj neki. Nem tudom, meddig marad némán, remélem, hamar elmúlik. Látom rajta, hogy kínlódik nagyon, és rossz érzés, hogy nem tudok segíteni" – mondta a Blikknek Varga Viktor, aki hozzátette, hogy a barátnője azért már jól van, bár még a betegség leküzdésének végleges eredményére várniuk kell. "Örülök, hogy a kezelésen legalább túl van Cinthya, de még hátravan az eredmény, amely miatt izgulunk nagyon" – vázolta fel az otthoni helyzetet az énekes, aki talán a gyerekcsinálásba is belecsap, ha vége ennek.