A még mindig súlyos, ám stabil állapotban lévő expilótán végzett CT-vizsgálat jobb eredményt hozott, mint sejtették, de ez egyelőre sajnos csak keveset jelent, még mindig nem zárható ki a maradandó sérülés lehetősége. A Blikk azt írja: szó sem volt száguldozásról, a hétszeres világbajnok nem önszántából érkezett a síelésre alkalmatlan területre, hanem fia egyik barátnője, egy baráti család gyermeke miatt. "A lány elesett, Michael felsegítette, majd ezután siklott tovább, s húsz méterre az előző esettől megtörtént a baj – mondta a menedzsere. – Ez is jelzi, hogy a baleset idején nem száguldott, de így is nekiment egy sziklának. A levegőbe repült, sajnos éppen a fejére esett."

A ma reggeli Mokkában a tv2 egy szakértő sebészt is meghívott a témával kapcsolatban, Dr. Csókay András főorvost, aki felajánlotta segítségét a versenyzőt kezelő idegsebész csapatnak, és aki hosszasan magyarázta, milyen kezelést javasolna az azóta is mesterséges kómában tartott sportolónak. Röviden: a javulásig eltávolítaná a koponyacsontot, hogy ne terhelje az agyat a folyamatos vérzés és duzzadás miatti nyomás. Természetesen ez a megoldás is kockázatos, de a szakértő szerint pozitív eredményre vezetne.

UPDATE: A sielok.hu oldalán ráakadtunk egy érdekes kommentre: "Banális és egyben iszonyú balszerencse! Szegény Michael! Kb egy órával a baleset után jártunk ott és mondhatom tucatnyi nyom ment át a köves részen. Vélhetően előtte és utána is haladtak ott át. A terep alig lejt ott, majdnem vízszintes - szó sincs száguldozásról... (ez pl ma reggel hangzott el a Magyar Rádóban). Másrész előző éjjel tényleg esett vagy 20-40 cm hó (hol mennyi a környéken) és az tényleg eltkarhatott kisebb köveket. Amik persze ahhoz pont elég nagyok, hogy a léc elakadjon bennük a hó alatt" – írja pszabo.