Nem csodálkoznánk, ha azzal vádolnának minket, hogy az utóbbi napokban lett egy komolyabb kaka-fixációnk, pedig nem. Tényleg nem! Tegnap Akon tigriseinek videója annyira lenyűgözött minket a szürrealitásával, hogy nem vonhattuk meg önöktől az élményt, és e mellett a video mellett sem tudunk elmenni szó nélkül, mindjárt meglátják, miért.

Nyilván mindenki került már olyan helyzetbe, hogy a legalkalmatlanabb helyen és időben jött rá a szarhatnék, de ha megfelelő, erre a célra használatos helyiséget nem is talált, igyekezett valószínűleg a kíváncsi tekintetek elől rejtve, félrehúzódva elintézni a dolgát. Nem így tett emberünk, ő az út kellős közepére guggolva könnyített magán, és semmi nem volt képes megzavarni a projekt teljesítésében. Még egy tűzoltóautó sem! Végigkísérhetjük a történetet, ahogy a tűzlovagok először megpróbálják szép szóval jobb belátásra téríteni, majd felemelve kivonszolni az út szélére, ahol zavartalanul folytatja. Szavakkal leírhatatlan, nézzék meg inkább!