horoszkóp

Kefír szeretné, ha felvidéki lány lenne a felesége

2014.01.08. 15:16 Módosítva: 2014-01-08 15:26:06

Az énekes, aki a Felvidék Szépe nevű szépségversenyen lesz zsűritag, a megmérettetés honlapjára felkerült interjúban többek között arról mesélt, hogy ha egyszer nősülésre adná a fejét, akkor szeretné, ha egy felvidéki lány lenne a felesége. Kecskés Tibor természetesen tapasztalatból beszél, egykori partnere ugyanis felvidéki. „Én nagyon szeretem Felvidéket. Ugye Erika volt a barátnőm, akkor ismerkedtem meg az ottani szokásokkal, a kultúrával, a neveltetéssel, s csak jó véleménnyel lehetek. Ő megszerettette velem ezt a vidéket, ahol nagyon mások a szokások, hagyományok. ” - tette hozzá. Egyúttal elárulta, hogy ideálja nincs, és először egy nő arcát nézi meg. A V-Tech énekes, aki többek között Zimány Lindával is járt, kifejtette emellett azt is, hogy nincs semmi ellenvetése a szépségversenyekkel szemben, hiszen „hosszú párkapcsolatai köthetőek” az ilyen jellegű rendezvényekhez.