horoszkóp

Lecsiszoltatják Zámbó Jimmy sírjáról az özvegye nevét

2014.01.08. 08:03

Mivel már Zámbó Edit túljutott egykori férje, Zámbó Jimmy halálán, és új kapcsolatba is kezdett, az elhunyt énekes örökké elégedetlen testvérei úgy döntöttek, lecsiszoltatják az özvegy nevét Zámbó Jimmy sírjáról, közölte a Bors. "Amikor elhunyt a testvérem, a sírhelyét félig én, félig a Mag­neoton lemezkiadó finanszírozta. Özvegye ragaszkodott ahhoz, hogy a neve felkerüljön a sírra, ami természetes, így tiszteletben tartottuk a kívánságát. Most már más a helyzet. Mivel Edit asszony évek óta együtt él egy férfival, keresztény emberként már egyikünk sem hiszi, hogy a nevének bármi keresnivalója van Jimmy sírhelyén. [...] Számunkra furcsa, sőt elfogadhatatlan lenne, ha Edit és az új párja is Jimmy mellett nyugodna. Hármasban mégsem képzelhetik el" – magyarázta a lapnak Zámbó Tihamér. Megjegyezte, átmeneti megoldásként párszor már le is ragasztották az asszony nevét, de valakik mindig leszedték a ragasztót. Hogy mikor távolíttatják el végleg Zámbó Edit nevét a síremlékről, nem derült ki, ahogy az sem, hogy az asszony mit szól a döntéshez, a lapnak ugyanis nem kívánt nyilatkozni.