Koltai Róbert távol maradt arról a tegnap megkezdett tárgyalásról, amit fia, P. Koltai Gábor és társai ellen indítottak különösen nagy kárt okozó csalás miatt – írja a Blikk. P. Koltait elsőrendű vádlottként hallgatták meg. A három éve húzódó ügyben mostanra született meg a szakértői vélemény, ami után elkezdték a vádlottak kihallgatását. P. Koltai szerint az általa előállított filmeket csak a vádirat tekinti fiktívnek, hogy bizonyítsa, mennyire nem azok, három órán át beszélt róluk, valamint a filmezéshez fűződő viszonyáról, és arról, hogy a szülei szerettették meg vele ezt a szakmát. "A vádirat több pontja és állítása logikátlan, és vitatom a vádiratban szereplő fiktív számlák megnevezést is. Nem tartom magam bűnözőnek, és nem szerveztem semmiféle fiktív láncolatot" – mondta a 40 éves producer. A vádirat szerint offshore cégeken keresztül a gyanúsítottak különböző filmekre állami támogatásokat vettek fel. A kiadásaikat követhetetlen tulajdonosi hátterű céggel által kibocsátott hamis számlákkal igazolták, és sok film el sem készült azok közül. Az ügyészség adatai alapján a vádlottak 2,3 milliárd forinttal károsították meg a magyar államot. P. Kolai Gábor öt hónapig ült előzetes letartóztatásban, és ugyanennyit háziőrizetben. Anyja, Pogány Judit végig ott volt a tárgyaláson, Koltai Róbertet telefonon tájékoztatta a történésekről.