A Való világ 6-ban leginkább a békebíró szerepét játszó Laci már eddig is sokat emlegette azt, hogy kissé viharos körülmények között vált el második feleségét, de nagy szerencsénkre a Borsot abba is beavatta, hogy pontosan miről volt szó: "A második feleségem megcsalt. Több emberrel és hosszú időn át. Ez a nő volt az, aki miatt elhagytam az első feleségem. Vak voltam, nem vettem észre, hogy hülyét csinál belőlem. Amikor kiborult a bili (mert rajtakaptam), óriási veszekedés volt. Máskor a nejem üvöltözés közben felhívta az apját, hogy én éppen bántom. Döbbenten hallgattam. Az utolsó beszélgetésünk sem sikerült túl jól, annyira összevesztünk, hogy nekem ugrott, és szó szerint kiharapott egy darabot a fel­karomból. Ez ta­valy októberben történt. Akkor eldöntöttem, hogy mindent egy lapra teszek fel. Ami pénzem maradt, azt java részt elköltöttem nőkre és bulikra. Gondoltam, majd lesz valami, ha elfogy. Ekkor jött a hirdetés, hogy lehet jelentkezni a ValóVilágba. Jöttem, láttam, és remélem, nyerek! Azért vagyok itt, hogy a fődíjból új életet kezdjek" – mondta a férfi, aki ezek szerint komolyan gondolja, hogy majd a Való világ hozza meg számára a megváltást tönkrement magánélete után.