horoszkóp

Aurelio sírással alapozta meg a nyalást

2014.01.20. 23:05

Végre megtudhattuk, hogy Aurelio pontosan hogy jutott el odáig, hogy Teót kényeztette orálisan az este folyamán, szerencsére a végeredmény minden várakozásunkat felülmúlta. A helyzet Teo Alexával lezavart leszbizésétől indult, amin Aurelio annyira megsértődött, hogy először közölt az épp egymást faló két nővel, hogy undorodik tőlük, majd bement a nyugiszobában lévő Vikihez és megmutatta neki a pöcsét.

Aurelio pöcse nem dobta fel Vikit.
Aurelio pöcse nem dobta fel Vikit.

Viki szintén lepattintotta, a minden méltóságától megszabadított Aurelio pedig elment a vécére ordítva sírni, ahol Zsoltnak kellett ölelkezve vigasztalnia, de még itt sem adta fel a dolgot, és lefekvés után össze is hozta azt az orálkezdeményezést. Ezt viszont Teo nem hagyta befejezni. "Eldöntöttem, hogy szájjal kielégítem, mert ugyebár a remény hal meg utoljára. Így akartam neki bebizonyítani, hogy egyrészt tényleg komolyan gondolom. Elővettem a legjobb tudásomat és nekiláttam a feladatnak” – vázolta fel. “Tudom, hogy jó voltam, és szerintem azért állított le, mert eszembe jutott Alexa. Egy hetet adok magamnak, és szerintem kölcsönös lesz ez a franciázás. Egy hét. Egy hétnél tovább senki sem bírja, azt garantálom” – mondta az örök optimista férfi, aki ezek szerint legkésőbb egy hét múlva számol egy szopással.

Aurelio Zsoltnak sír.
Aurelio Zsoltnak sír.

Nem csak ennyi volt ám

  • Iza annyira megsértődött, amiért Zsolt Dorkát favorizálja hogy közölte férfivel, hogy már el sem tudná képzelni, hogy valami legyen köztük. “De nekem az fájt. Hogy elkezdtél egy olyan játékot, hogy amikor bejött a Dorka, akkor nem tudtad eldönteni igazából, hogy most ki vagy mi” – vallott érzéseiről.
  • Alexa nagyon kiborult a leszbizés után, mert ezt az anyja is látja. Az biztos nem gond ott, hogy vasárnap már vadidegenekkel akart dugni.
  • Simon nagyon szerelmes, Charlotte-tal pedig kitalálták, hogy nem dugnak. "A mai világban kéne azt rohadtul bebizonyítani, hogy a szex nem kell ahhoz, hogy két ember ki tudjon egymás mellett állni. A szex nem eszköz, csak egy dolog, én mindig is ilyet szerettem volna, ez így olyan jó" – mondta Charlotte, aki amúgy bevallása szerint 500 pasival dugott már.

Na és ehhez mit szól?

Kövessen minket a Facebookon is!