Nem elég, hogy Sarka Katát és Fekete Lászlót is minden héten halljuk majd énekelni, A Nagy Duettben ott lesz Hujber Ferenc is, aki párnak a Megasztárban megismert Radics Gigit kapta meg − írja a Blikk.

"Nagyon örültem Ferinek, akit személyesen nem ismertem korábban, de feleségével, Cynthiával együtt dolgozom. A legutóbbi nagykoncertemen ő volt a koreográfus, és színpadi mozgást is oktat nekem" − mondta Radics, aki legutóbb egy kicsit összekapott Nótár Mary-vel, ez pedig csak ezért érdekes, mer utóbbi szintén szerepelni fog a műsorban, ő lesz ugyanis Fekete László párja. Természetesen Hujber sem volt még soha ilyen boldog mint most, amiért Radiccsal énekelhet, a Blikknek azt mondta, számára hatalmas elismerés, hogy Radics tudja, hogy ki ő. A Nagy Duettben egyébként énekel majd Hien és a rádiós műsorvezető Cooky is, illetve Cserpes Laura és a Jóban Rosszban színésze, Gesztesi Máté. És ha már nagyon vágyna Hujber Ferenc hangjára, hallgassa meg az alábbi csodás dalt.