Laci úgy döntött, az első párbajra Krisztiánt vitte ki. Előtte sokakkal beszélgetett arról, hogy kit kéne kivinnie, és bár Cuki Zsófival érthető okokból nem akarta okoskodni, végül a lány is kikönyörögte a dolgot. A végső nagy döntését végül azzal indokolta meg, most “Krisztián őszintesége egy nyes durva beszólósdi, és ha nem viszi ki, akkor megkeserítik egymás életét.” A párbaj vasárnap lesz, addig lehet szavazni a mindig okoskodó Lacira, és a mindig surmón viselkedő Krisztiánra.

Eldőlt egy másik fontos kérdés is: Józsi hosszú tipródás után végül a maradás mellett döntött, tegnap ugyebár még arról volt szó, hogy annyira hiányzik neki a barátnője és a családja, hogy nem bírja ki tovább a villát. “Bárki csinál bármit saját gondoltaimat döntöm el, abban vagyok mindegy. Mások nem tudnak összezavarni, és ennyi” - mondta Józsi, valószínűleg arra utalva, hogy leszarja, mit tanácsolna a többiek a távozásáról. Természetesen leginkább feszítve és fekvőtámaszozva jutott el a végső döntéshez. “Úgy döntöttem, hogy itt maradok, és úgy megyek ki innen, ahogy bejöttem. Mint egy király, nem mint egy csicska” – foglalta össze a döntésének hátterét. Nézzen meg két képet arról, ahogy Gyúrós Józsi kitisztítja a fejét!

Ez is történt

  • Krisztián már megint nagyon okos volt: “Mindenki azért jött ide be, hogy kiessen” - mondta el a sokat jelentő dolgokat.
  • Zsoltnak beüzent a villába a nője, akit kissé zavart, hogy pasija Dorkával már a smárolásig is eljutott. “Köszönöm szépen, hogy semmit nem tartottál be abból, amit ígértél nekem” - kezdte a nő, majd röviden közölte, hogy vége két hónapig tartó románcuknak. Zsolt szerint lehetett már ezt érezni, amit elég nehéz értelmezni úgy, hogy két hete egy valóságshow-ban él.
  • Laci rendezhetett egy saját bulit, ahova nehezen értelmezhető módon Aureliót és Krisztiánt nem hívta meg, akik erre baromira megsértődtek. A valóságban ezt azt jelentette, hogy ők ketten kint cigiztek, ameddig a villában piáltak a többiek. Mindketten hosszú ideig hangoztatták, hogy őket aztán nem is érdekli ez a buli.
  • Aurelio most épp nem nőre féltékeny, hanem Zsoltra, amiért ő jóban van Lacival. 
  • Simonnak felrepedt a fejbőre, miután nekiment a mikroportszett egy táncmozdulat alatt. Be kellett kötni. 
  • A műsor virtuóz készítőinek köszönhetően megjelentek a flashbackek, itt kicsit barnás effektel vágnak vissza korábban megtörtént jeleneteket az érthetőség, és a dráma csúcsrajáratása kedvéért. Így már tényleg csak az választja el a VV6-ot a dél-amerikai szappanoperák hangulatától, hogy a főszereplők többsége a műsor után sem lesz gazdag.

Van esetleg véleménye? Elmondhatja.

Kövessen minket a Facebookon is!